Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Vásárosnaménytól északkeletre fekvő település.

A honfoglalás időszakára benépesült kis falvak lakói - Sid, Csonkás, Kirva - a tatárjárást követően választották ki a maguk számára a Tibériás patak által körülölelt, erdőkkel szegélyezett, biztonságosnak tűnő helyet, a későbbi Beregdarócot.

A szakirodalom az Árpád-kori darócokat királyi vadfogóknak tartja. Valószínű, hogy innen ered a falu neve is, mivel ez a terület a kezdetektől királyi birtok volt.

Az oklevelek 1284-ben említik elsőízben Drauch néven. Az első birtokosok a Gutkeled nemzetségből származó Daróci és Váradi családok voltak.

A történeti forrásoktól eltérően a helyi névmagyarázat a falu nevét a daru szóból eredezteti, mivel volt idő, mikor igen sok daru élt ezen a vidéken.

Az 1400-as években már annyi irtás volt a falut körülölelő erdőkben, hogy új telkeket lehetett kijelölni. Az ekkor átalakított Árpád-kori templom köré szerveződött a mai falu magva.

A 18. századtól a Gulácsi, majd a Lónyay család birtokába került a település. A nagybirtokok felaprózódását az első világháborút követően a birtokos családok eladósodása gyorsította fel.

A település a trianoni békeszerződés előtt Bereg vármegye Tiszaháti járásához tartozott.